Anyúúúúúú
-Voltál már reménytelenül szerelmes?
-Ki nem ?
-Mit tudtál olyankor csinálni ?
-Bőgtem.
-Nagyon sokáig szenvedtél ?
-Kb. fél órán át .
-Micsoda ? Ilyen könnyen megúsztad ?
-Hm, tényleg.
-Mit tettél ellene ?
-Nekimentem Apádnak.
-?
-Az úgy volt,hogy leért a fejem majdnem a földig,potyogtak a könnyeim és beleütköztem valamibe.
Ez a valami átölelt,megpuszilta a fejem búbját és azt kérdezte : most szakítottak? Ühüm-mondtam
összeszedve a legszebb szókincsemet.Nem mozdultam.Jólesett, hogy odabújhatok valakihez.
Kislány, nem gondolod,hogy szeretnék továbbmenni – kérdezte normális, emberi hangon a valami, aminek nekimentem. Ühüm- mondtam a tanult emberek modorában. Nézd, ide támasztalak a kirakathoz. Jó ? Ühüm- mondtam zsebkendő után kotorászva.Továbbment.Megnyugtató, kedves hangja zümmögött bennem hazáig.A barátnőm már várt otthon,mert megbeszéltük, hogy moziba megyünk.Te bőgtél-állapította meg.Á,nem mondtam,csak könnyesre röhögtem magam.Mit mondott az a gazember -kérdezte rögtön a lényegre tapintva.Azt mondta-tört ki belőlem vulkánszerűen a zokogás, hogy idetámasztalak a kirakathoz-nem, nem ezt mondta.De akkor mit mondott ?Meghülyültél állapította meg a barátnőm,miket zagyválsz össze ? Azt mondta-kislány, szeretnék továbbmenni- nem, ezt sem ő mondta.Abbahagytam a zokogást- a fene se tudja mit mondott-lényeg, hogy szakítottunk.Már nem akarsz hozzámenni-rökönyödött meg a barátnőm-dehogynem, mondtam
csak azt sem tudom, hogy néz ki. Na gyere,menjünk,mert lekéssük a filmet-mondta a barátnőm reményvesztett hangon.
Felvettek az egyetemre,ott rögtön összefutottam a pasimmal,aki úgy tett,mintha sohasem ismertük volna egymást.Dögölj meg-gondoltam finom, női ráérzéssel,mert Anyukám arra tanított, hogy még gondolatban se beszéljünk meg nem engedett modorban.
-Aput meséld már- türelmetlenkedett lányom.
-Ott állt egy rendőr az egyetem kapujában-érted ? Egy rendőr ! Egy közönséges rendőr ! Nekiszaladtam.Ó-bocsánat-mondtam oda se figyelve és rohantam volna tovább.A kedves hang
azonban megállított.Látom, túltette magát a szakításon-ennek nagyon örülök.Kedves szokása lett, hogy nekem jön-tette hozzá.Megdöbbentem.Ki állította magát ide ?-méltatlankodtam. A professzor Úr ,mert tudja ő úgy véli, hogy a rendőr is ember.Ha jó hírrel jön, elkisér a rendőrségre, hogy leszereljek ?Feltünt a professzor tiszteletet parancsoló alakja,jó hírrel jövök-mondta mosolyogva-őn
mától kezdve egyetemi polgár. Kezet rázott a rendőrrel. A közönséges rendőrrel.
Így történt.
Együtt tanultunk, együtt diplomáztunk,együtt mentünk külföldi egyetemre tanulmányútra,együtt..
a többit Te is tudod.
Ez a szakításom története.
-Én egy hólapátolóhoz megyek feleségül- nyugodtam meg.