C.O.O.L.:Colorful Online Old Laugh
kampanella.hu

MENÜ

Cselédsoron

 

 

 

Én még 1945-ben láttam igazi bárót és igazi bárókisasszonyt.A kis hölgy gyönyörű ruhában volt

és a felnőtt cselédek is kezicsókolommal köszöntek neki, mehajoltak előtte, akinek volt kalapja, azt levette.Pedig csak 12 éves volt.Én kezetráztam vele,mert nem értettem mi van rajta a ruháján kívül

megalázkodni való.

Ezzel együtt tanuja vagyok az igazi cselédsornak.Hosszú ház volt,egy-egy családnak egy szoba-szerü jutott.Szögön lógott a téli gönc,szalma volt a fekhely,téglából rakott tűzhely, egy kecskelábú asztal. Ennyi volt a berendezés.Télen az iskolaköteles lurkók kaptak egy-egy pár lábbelit.Egymástól örökölt göncökben jártak,így csak az első gyerekek kaptak ruhát.Hat elemi után mentek az istállókba, földekre dolgozni.Egy teljes évre csöppentem közéjük.Eleinte csúfoltak,mert szépen,

kulturáltan beszéltem,ezt ők nyafka beszédnek tartották.Verekedni nem tudtam, ezt is a nyafkaságomnak tudták be.Csupa fiú volt, egyedül én voltam lány.Egyszer gondoltam egyet és

próbaképpen fejemet előre tartva belerohantam a legerősebb fiú gyomrába.Levegő után kapkodott,

majnem elájult.Ettől kezdve fiúsítva voltam.A munka és a kötelesség törvény volt,senki sem szegte meg.Így történt, hogy iskola után mindenhova jártam utánuk.Tehenet legeltettünk,lovakat járattunk,

kapáltunk,egyeltünk,este tehenet fejtünk.Amikor akadt két munka között egy kis pihenő,bírkóztunk,

verekedtünk, vetélkedtünk, ki az erősebb, okosabb,merészebb.Így estem le a padlásról,estem a

10 méter mély kútba,ahonnan saját erőmből másztam ki,így elismert tagja voltam a fiú csapatnak.

Ezek a cselédek építették ujjá hazánkat a háború után.Mert nem ismerték a kötelezettségszegést,mert erősek voltak, bírták a munkát,mert nem ismerték a lopást,megszokták, hogy egymástól nincs mit lopni és ezt vitték tovább.Mert tudtak verekedni,ellátták annak a baját, aki nem tartotta be az ő törvényüket.Most vagy velem egyidősek,vagy idősebbek nálam.Remélem

sokan lettek műveltek,orvosok, tanárok, mérnökök, vállalkozók, jó iparosok.Ezért nincs joga a mai ifjuságnak nyuggereknek csúfolni őket.Csak szét kell nézni az országban ,minden érték az ő kezük munkájából jött létre.Ha a társadalom túlfejlődik,visszaesik a régi szintre. Hallom, hogy megint kialakult a mezőgazdasági cselédek tábora,ujra vannak koldusok, rongyosok,lenézettek.

Nem kell körülnézni,bűnös után kutatva,mindenki bűnös, aki hagyta, hogy ne előre fejlődjünk, hanem visszafelé.

 

Menü
Asztali nézet